Egy kis lépés a babának...

Annyian mondják, hogy az első 1-2 év csak úgy elrepül hipp-hopp és te nem hiszed el, aztán csak nézel hova tűnt el..nem hiszed amíg meg nem éled. Mi már 19 hónapja újfajta idő(számítás) szerint élünk és csak kapkodjuk a fejünket. Mindig történik valami ami kis lépésnek tűnik, mégis egy mérföldkő az ö életében:
- kezdjük azzal, hogy megszületett 2013.okt.22-n 15:58kor. Peti elmorzsolt néhány könnycseppet, én meg próbáltam hozzászokni, hogy ö már itt van velünk.
- 3 nappal később hazajöttünk vele - én persze az egész utat végigparáztam: nem fázik meg? jól kötöttem be? stb.
- amikor felemelte a fejét alig pár hetesen. érdekes, hogy ez nekünk annyira nem tűnt fel, vagyis nem tudtuk, hogy ez is egy ilyen mérföldkő lenne amíg az egyik nagyi skype-on keresztül meg nem lepődött, hogy jéé már tartja a fejét? mi meg összenéztünk Petivel, hogy igen, egy pár napja már..és ö meg kapott egy nagy dicséretet milyen ügyes.
- amikor végre - szigorúan kivárva a 6 hónapot - átfordult, addigra én már rendesen ráparáztam, hogy atya ég még nem forog! hiába nyugtattak a fejlesztésen, hogy minden okés vele és nem értik nekem miért kellett fejlesztésre hoznom uraságát mert minden oké vele..
- amikor kijött az első foga
- aztán mikor kijött az összes többi
- érdekes az a pillanat nem maradt meg bennem, hogy mikor kezdett el mászni (nagyjából amúgy is összvissz két napig csinálta, annyira nem érdekelte a dolog, inkább forogva közlekedett vagy a legkényelmesebb módon: anya! cipeld már át a popómat a másik szobába!), vagy mikor kezdett el kapaszkodva sétálni, azonban emlékszem arra a pillanatra mikor egyszerre rázott ki minket a hideg Petivel mert őméltósága egyszer egy kora novemberi este megtett egyedül két lépést a kanapé és Peti széke között. Épp skypeoltunk a nagyszülőkkel amikor ezt történt, de vicc, hogy ezt ők pont nem látták vmiért..úgy meséltük el mi történt, de persze akkor nem volt urasága hajlandó megismételni a mutatványt..
- a másik ilyen pillanat, amikor 3-4 héttel később Sógiék (és a 7 hónappal idősebb unokatesó) hazautazása napján 1 órával azután, hogy feltettük őket a vonatra, urasága úgy döntött ö már egyedül is tud járni és 2 órán keresztül futkározott körülöttem - én meg elképedve ültem és csak néztem mit művel (mondjuk ez azóta is tart..mármint, hogy elképedve nézem öt).
- vagy amikor beindult a beszélőkéje. És mindent utánad mond, illetve néhány nap múlva rájössz, hogy nem csak utánad mondja de tökéletesen tudja használni.
- és még hihetetlen sok ilyen pillanat van, sokról nem is tudjuk, hogy ez az, csak akkor jövünk rá mikor hazaérünk, urasága tesz vagy mond valamit és valamelyikünk rákérdez: ezt meg mióta tudja/ismeri? Mire a másikunk: nem tudom, pár napja már csinálja/mondja nekem, esetleg: nem tudom, mostantól? És akkor rájövünk, hogy aha, ez is egy ilyen pillanat - volt. Mai történés: mióta mászni tud gyakran ki kellett húzni a kanapé ágy részét amin mint egy lépcső egyedül fel tudott mászni a kanapéra. Ma este egyszer csak fogta magát és minden fakszni nélkül felmászott a kanapéra - az ágy rész persze nem volt kihúzva. Az apjával meg csak néztünk - már ezt is tudja?

És tudjátok mi a legrosszabb az egészben? Hogy azt hiszed erre mind emlékezni fogsz..de nem. Hiába próbálod, annyi minden jön még, hogy mondván kell a hely azoknak az emlékeknek egy csomó ilyen pillanat törlődni fog, hiába hiszed azt, hogy ez egy "olyan" pillanat amit te soha nem felejtesz...dehogynem! Mondjuk az legalább megnyugtató, hogy nem csak a pillanatot felejted el, hanem azt is, hogy meg akartad őrizni..számítógépes nyelven: nem csak a tartalom tűnik el, hanem az oda mutató link is :)

De talán most, ha erőt veszek magamon és leírom akárcsak ide, akkor lesz remény, hogy eszembe jut az a bizonyos pillanat...már csak azt nem tudom időt honnan szerzek ehhez?! :)