.jpg)
- ahogy kiejti a száján: Maci! Kadi! - olyankor sárgulok rendesen: bárcsak engem hívna így. Mármint nem macinak vagy kadinak, hanem a hangsúly ahogy kiejti őket...hjajj..
- meglát egy cicát vagy kutyát és azonnal mondja: Cica/Kutya! Gyeje! És nem érti miért nem jönnek oda :)
- ha az ablakból a 3.ról lát meg egy kutyát vagy macskát és kiabál nekik: Gyeje!
- ahogy bármit utánad mond. Még azt is amit nem kéne. Vagy egy mondatból pont azt a szót ismétli meg amitől az egész helyzet viccessé válik (Én: te Peti, nem kéne vacsit adni a gyereknek? Gyerek: kéne)
- amikor "elbújik" és eltakarja a kezével a szemét, de úgy, hogy félig kukucsol rajta keresztül és várja, hogy megtaláld.
- amikor a pénztárnál már a szalag túlsó felétől próbálja átadni a pénztárosnak a pénzt/kártyát és közben tréningezni magát és mondogatja: dánke, dánke. Persze amikor a tényleges átadásnál vagyunk akkor már csak átadja ami a kezében van, eszébe sincs kimondani, hogy dánke.
- amikor simán elköszön a városban, hogy csüszi! viszont ugyanezt nem hajlandó a nagyszüleinek mondani, nekik csak integet.
- ahogy elviszi sétálni a macit, a baba babakocsiban..
- az az arc amit hisztizés közben vág - jó persze a hisztitől magától a falra tudnál mászni de az az arc..(én csak bulldog arcnak hívom)
és még tudnám folytatni a sort biztosan, ha nem éjjel fél12kor írnám ezt..
2015. május 16., szombat
Becenevek
Először Ana voltam, majd Anya, néha Anyu és most legfrissebben Anyuka vagyok. Nem tudom, honnan szedte, főleg, hogy a hideg ráz tőle - de neki így tetszik, így hív engem ezért természetesen hallgatok rá. Persze tudja olyan hangsúllyal mondani, amitől teljesen elolvadok. Mondjuk mikor valami baj van akkor azt kiabálja Anya!
Apával egyszerűbb a helyzet: Apapapapa, Apa majd Apuci és/vagy Apuka.
De most komolyan - senki nem hív így minket - honnan vette, hogy van ilyen, hogy Anyuka és Apuka?
Természetesen a legkedvesebb tárgyak sem maradhatnak ki a sorból:
- a macija: kezdetektől Amma néven fut/futott de mostanában szóba jön a Maci is vagy esetleg A Maci - igen, így csupa nagybetűvel..
- aztán persze a takarója: Kada. Esetleg mostanában: Kadi, ami szintén a becézés uraságánál. De az a hangsúly ahogy kiejti..ha lányokhoz beszélne ilyen szerelmetes hangsúllyal akkor kezdenék aggódni, hogy a lányos apukák hamarosan megjelennek itt nálunk egy baseballütővel..
Egy kis lépés a babának...
Annyian mondják, hogy az első 1-2 év csak úgy elrepül hipp-hopp és te nem hiszed el, aztán csak nézel hova tűnt el..nem hiszed amíg meg nem éled. Mi már 19 hónapja újfajta idő(számítás) szerint élünk és csak kapkodjuk a fejünket. Mindig történik valami ami kis lépésnek tűnik, mégis egy mérföldkő az ö életében:
- kezdjük azzal, hogy megszületett 2013.okt.22-n 15:58kor. Peti elmorzsolt néhány könnycseppet, én meg próbáltam hozzászokni, hogy ö már itt van velünk.
- 3 nappal később hazajöttünk vele - én persze az egész utat végigparáztam: nem fázik meg? jól kötöttem be? stb.
- amikor felemelte a fejét alig pár hetesen. érdekes, hogy ez nekünk annyira nem tűnt fel, vagyis nem tudtuk, hogy ez is egy ilyen mérföldkő lenne amíg az egyik nagyi skype-on keresztül meg nem lepődött, hogy jéé már tartja a fejét? mi meg összenéztünk Petivel, hogy igen, egy pár napja már..és ö meg kapott egy nagy dicséretet milyen ügyes.
- amikor végre - szigorúan kivárva a 6 hónapot - átfordult, addigra én már rendesen ráparáztam, hogy atya ég még nem forog! hiába nyugtattak a fejlesztésen, hogy minden okés vele és nem értik nekem miért kellett fejlesztésre hoznom uraságát mert minden oké vele..
- amikor kijött az első foga
- aztán mikor kijött az összes többi
- érdekes az a pillanat nem maradt meg bennem, hogy mikor kezdett el mászni (nagyjából amúgy is összvissz két napig csinálta, annyira nem érdekelte a dolog, inkább forogva közlekedett vagy a legkényelmesebb módon: anya! cipeld már át a popómat a másik szobába!), vagy mikor kezdett el kapaszkodva sétálni, azonban emlékszem arra a pillanatra mikor egyszerre rázott ki minket a hideg Petivel mert őméltósága egyszer egy kora novemberi este megtett egyedül két lépést a kanapé és Peti széke között. Épp skypeoltunk a nagyszülőkkel amikor ezt történt, de vicc, hogy ezt ők pont nem látták vmiért..úgy meséltük el mi történt, de persze akkor nem volt urasága hajlandó megismételni a mutatványt..
- a másik ilyen pillanat, amikor 3-4 héttel később Sógiék (és a 7 hónappal idősebb unokatesó) hazautazása napján 1 órával azután, hogy feltettük őket a vonatra, urasága úgy döntött ö már egyedül is tud járni és 2 órán keresztül futkározott körülöttem - én meg elképedve ültem és csak néztem mit művel (mondjuk ez azóta is tart..mármint, hogy elképedve nézem öt).
- vagy amikor beindult a beszélőkéje. És mindent utánad mond, illetve néhány nap múlva rájössz, hogy nem csak utánad mondja de tökéletesen tudja használni.
- és még hihetetlen sok ilyen pillanat van, sokról nem is tudjuk, hogy ez az, csak akkor jövünk rá mikor hazaérünk, urasága tesz vagy mond valamit és valamelyikünk rákérdez: ezt meg mióta tudja/ismeri? Mire a másikunk: nem tudom, pár napja már csinálja/mondja nekem, esetleg: nem tudom, mostantól? És akkor rájövünk, hogy aha, ez is egy ilyen pillanat - volt. Mai történés: mióta mászni tud gyakran ki kellett húzni a kanapé ágy részét amin mint egy lépcső egyedül fel tudott mászni a kanapéra. Ma este egyszer csak fogta magát és minden fakszni nélkül felmászott a kanapéra - az ágy rész persze nem volt kihúzva. Az apjával meg csak néztünk - már ezt is tudja?
És tudjátok mi a legrosszabb az egészben? Hogy azt hiszed erre mind emlékezni fogsz..de nem. Hiába próbálod, annyi minden jön még, hogy mondván kell a hely azoknak az emlékeknek egy csomó ilyen pillanat törlődni fog, hiába hiszed azt, hogy ez egy "olyan" pillanat amit te soha nem felejtesz...dehogynem! Mondjuk az legalább megnyugtató, hogy nem csak a pillanatot felejted el, hanem azt is, hogy meg akartad őrizni..számítógépes nyelven: nem csak a tartalom tűnik el, hanem az oda mutató link is :)
De talán most, ha erőt veszek magamon és leírom akárcsak ide, akkor lesz remény, hogy eszembe jut az a bizonyos pillanat...már csak azt nem tudom időt honnan szerzek ehhez?! :)
- kezdjük azzal, hogy megszületett 2013.okt.22-n 15:58kor. Peti elmorzsolt néhány könnycseppet, én meg próbáltam hozzászokni, hogy ö már itt van velünk.
- 3 nappal később hazajöttünk vele - én persze az egész utat végigparáztam: nem fázik meg? jól kötöttem be? stb.
- amikor felemelte a fejét alig pár hetesen. érdekes, hogy ez nekünk annyira nem tűnt fel, vagyis nem tudtuk, hogy ez is egy ilyen mérföldkő lenne amíg az egyik nagyi skype-on keresztül meg nem lepődött, hogy jéé már tartja a fejét? mi meg összenéztünk Petivel, hogy igen, egy pár napja már..és ö meg kapott egy nagy dicséretet milyen ügyes.
- amikor végre - szigorúan kivárva a 6 hónapot - átfordult, addigra én már rendesen ráparáztam, hogy atya ég még nem forog! hiába nyugtattak a fejlesztésen, hogy minden okés vele és nem értik nekem miért kellett fejlesztésre hoznom uraságát mert minden oké vele..
- amikor kijött az első foga
- aztán mikor kijött az összes többi
- érdekes az a pillanat nem maradt meg bennem, hogy mikor kezdett el mászni (nagyjából amúgy is összvissz két napig csinálta, annyira nem érdekelte a dolog, inkább forogva közlekedett vagy a legkényelmesebb módon: anya! cipeld már át a popómat a másik szobába!), vagy mikor kezdett el kapaszkodva sétálni, azonban emlékszem arra a pillanatra mikor egyszerre rázott ki minket a hideg Petivel mert őméltósága egyszer egy kora novemberi este megtett egyedül két lépést a kanapé és Peti széke között. Épp skypeoltunk a nagyszülőkkel amikor ezt történt, de vicc, hogy ezt ők pont nem látták vmiért..úgy meséltük el mi történt, de persze akkor nem volt urasága hajlandó megismételni a mutatványt..
- a másik ilyen pillanat, amikor 3-4 héttel később Sógiék (és a 7 hónappal idősebb unokatesó) hazautazása napján 1 órával azután, hogy feltettük őket a vonatra, urasága úgy döntött ö már egyedül is tud járni és 2 órán keresztül futkározott körülöttem - én meg elképedve ültem és csak néztem mit művel (mondjuk ez azóta is tart..mármint, hogy elképedve nézem öt).
- vagy amikor beindult a beszélőkéje. És mindent utánad mond, illetve néhány nap múlva rájössz, hogy nem csak utánad mondja de tökéletesen tudja használni.
- és még hihetetlen sok ilyen pillanat van, sokról nem is tudjuk, hogy ez az, csak akkor jövünk rá mikor hazaérünk, urasága tesz vagy mond valamit és valamelyikünk rákérdez: ezt meg mióta tudja/ismeri? Mire a másikunk: nem tudom, pár napja már csinálja/mondja nekem, esetleg: nem tudom, mostantól? És akkor rájövünk, hogy aha, ez is egy ilyen pillanat - volt. Mai történés: mióta mászni tud gyakran ki kellett húzni a kanapé ágy részét amin mint egy lépcső egyedül fel tudott mászni a kanapéra. Ma este egyszer csak fogta magát és minden fakszni nélkül felmászott a kanapéra - az ágy rész persze nem volt kihúzva. Az apjával meg csak néztünk - már ezt is tudja?
És tudjátok mi a legrosszabb az egészben? Hogy azt hiszed erre mind emlékezni fogsz..de nem. Hiába próbálod, annyi minden jön még, hogy mondván kell a hely azoknak az emlékeknek egy csomó ilyen pillanat törlődni fog, hiába hiszed azt, hogy ez egy "olyan" pillanat amit te soha nem felejtesz...dehogynem! Mondjuk az legalább megnyugtató, hogy nem csak a pillanatot felejted el, hanem azt is, hogy meg akartad őrizni..számítógépes nyelven: nem csak a tartalom tűnik el, hanem az oda mutató link is :)
De talán most, ha erőt veszek magamon és leírom akárcsak ide, akkor lesz remény, hogy eszembe jut az a bizonyos pillanat...már csak azt nem tudom időt honnan szerzek ehhez?! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
